Címlap

Versenykiírás

 

A verseny célja: A fegyveres lányok szépségversenye azokról szól, akik hivatásszerűen, illetve sporttevékenységük során különböző fajtájú fegyverekkel foglalkoznak. A verseny célja az ilyen hivatás és sportág népszerűsítése, presztízsének emelése, a fiatalok pályára való felkészítése, előképzése, a toborzás segítése. A verseny támogatja a Rendészeti Kiképzők Szövetségének a fiatalok önvédelmi felkészítésére kidolgozott iskolai programját.

A versenyzők: 18-35 életév közötti olyan hölgyek, akik fegyveres szolgálatot látnak el vagy fegyveres sporttevékenységet folytatnak, illetve az ezekre felkészítő oktatási intézményben tanulnak. Nevezési díj nincs.

Időpontja: 2010. november 20. 19.00.

Helyszíne: Citadella , Börtönudvar Kupola

Hivatalos honlapja: www.missgun.eu

Hivatalos versenydala: a Kívánom c.dal

Díjazás: A győztes 1 évig képviseli a versenyt, a Miss Gun címmel reprezentál és viseli  a koronát. Minden résztvevő értékes tárgyi és egyéb nyereményeket, különdíjakat kap.

A zsűri: a szakma vezetői, sportolók, művészek, illetve a szépségszakma, a média és a támogatók képviselői.

Az értékelés szempontjai: Küllem, Mozgás, Kisugárzás, Kommunikáció, a fegyverrel kapcsolatos jogi és gyakorlati ismeretek.

Megjelenés: fegyveres szolgálati vagy sport öltözetben, szabadidőruhában ( egységes miniszoknya és top) továbbá egységes estélyi ruhában.

Jelentkezés módja: A hivatalos honlapról letölthető jelentkezési lap kitöltésével , egy arckép és egy egész alakos fényképcsatolásával az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  e-mail címen lehetséges.

A jelentkezés határideje: 2010-10-15.

Felkészítőtábor: A hölgyek 2010-11-18-én reggel találkoznak és a verseny időpontjáig együtt gyakorolnak. (Fotó, smink, haj, koreográfia, fegyveres alapismeretek.)

A szervezők a versenyzőnek az érkezéstől a távozásig biztosítják a teljes ellátást (szállás, étkezés, programok, felkészítés). A versenyzőknek csak a saját szolgálati vagy verseny sportruhájukat,  továbbá egy pár fehér zárt magas sarkú cipőt hozniuk kell magukkal.

Kérjük a munkáltatókat, hogy a versenyezni kívánó munkatársaik felkészülését támogassák. Rangos eseménnyel ünnepeljük együtt a fegyveres hölgyeket, akik számára ez egy nemes kalandot, egy életre szóló élményt, és mindenki számára új barátságokat jelent.

Programok a felkészitő tábor ideje alatt:

MISSGUN lövészverseny.

MISSGUN jótékonysági teremfoci gála.

Tisztelettel:

 

 

Antalovics János és dr. Komáromi István jogtulajdonosok

 Lovasi József ny. r. alezredes versenyigazgató